2013. április 10., szerda

Herceg-szigetek (hétvégi beszámoló)


Szombaton nem nagyon volt programom, ugyanis Timi hazament, Márti még Örményországban volt, Andi pedig dolgozott. Úgyhogy fogtam magam és kitelepedtem a tengerpartra egy hatalmas sziklára és süttetem egy kicsit magam. Olyannyira jól sikerült a másfél órás napozás, hogy a háromnegyedes nadrágom miatt most egy hatalmas csík éktelenkedik a lábszáramon:



Szerencsére nem pirultam le, inkább lett egy kis barna árnyalatom, amit még anyuka is észrevett és meg is említett. Este pedig irány Besiktas és a bazár. Andi már ott várt, ugyanis én szerencsésen itthon hagytam a buszos/kompos kártyámat és még vissza kellett érte rohannom. Büszke vagyok magamra, mert a bazárból most nem hatalmas megpakolt szatyrokkal távoztunk (bár lehet azért, mert az árusok már pakoltak össze és zárni készültek.. :P).

Másnap pedig Petivel és Pistivel terveztük, hogy kimegyünk a Hercek-szigetek egyikére pocolni a strandra. Ez egy négy szigetből álló szigetcsoport Iszatmbul mellett. A szigeteken tilos autóval közlekedni, lovaskocsit és biciklit lehet bérelni. A srácokkal először bosszankodtunk, hogy a szombati 27-30 foknak lőttek, helyette fúj a szél és borús az idő. Ám utólag konstatáltuk, hogy nem is lehetett volna jobb időnk, ugyanis biciklit béreltünk (pofátlanul lealkudva persze). Nos, a sziget nem éppen sík, úgyhogy én majd kiköptem a tüdőm, ugyanis ezer éve nem bicikliztem és akkor is kizárólag sík terepen. Úgyhogy a srácok toltak hátulról, hogy sikeresen feljussunk a tetejére a dombnak. Gyönyörű volt az egész és az autók zaja nélkül még különlegesebb! A tiszta levegőről nem tudok nyilatkozni, ugyanis a lószarszag eléggé belengett mindent.





A srácok kifeküdtek




Sztárfotó: Pisti és a kőműves dekoltázs





Mézsör-tank

Mecset a szigeten

Hédi bemuszlimul a mecset kedvéért

Ilyen puha szőnyegen még életemben nem jártam ^^


Pózolj Atatürkkel!


Adj egy pacsit!



Peti bealudt a kompon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése