Tervek, nyári kalandozások

Pár hete szóba jött a családdal, hogy akkor pontosan meddig is maradok. A megbeszéltek szerint augusztus közepéig, de hogy melyik is lesz az a nap, amikor elhagyom a házat? Végül rájuk bíztam, hogy a szabadságaik és a nyári terveik fényében döntsék el, hogy mikortól tudják már megoldani a gyerekfelügyeletet. Mint kiderült, augusztus 16-án jönnek a nagyszülők Dublinból, így 15-től kezdve úgymond már nincs szükség rám, persze hangsúlyozták, hogy addig maradok, ameddig csak szeretnék, ahogy nekem megfelel. Megbeszéltük: az utolsó munkanapom augusztus 14-e lesz.

Elég régóta az eszembe ötlött már, hogy szeretném meglátogatni Tóriát Írországban, Tomit Angliában és ha az isztambuli vissza repjegyem úgyis meg van már, akkor oda is el kéne látogatni Mártihoz és Andihoz, de a budapesti barátnőimet is rég láttam, tehát pár nap nem lenne rossz a szeretett fővárosunkban.

Jelentem: a terv összejött, repjegyek lefoglalva, mindenki mindenhol szeretettel vár! :)

A nagybetűs TERV:

Augusztus 14-e után már nem megyek haza Magyarországra, hanem másnap Münchenből egyenesen Írországba, Corkba vezet az utam, ugyanis onnan Tória már csak 10-15 percre lakik kocsival, így nem kell már olyan sokat utaznom. Persze mivel volt elég sok cuccom azon a bőröndön kívül, amivel majd kirándulgatni fogok, így a lomtalanításon szerzett kisebb bőröndöt telepakoltam a cuccaimmal, amire tudom, hogy nem lesz szükségem és átvittem Furihoz megőrzés céljára. Amikor Oktoberfestre visszalátogatok, akkor majd haza tudok vinni mindent. 

Az utazási napokat leszámítva 5 teljes napot fogok Tóriával Írországban tölteni, amiben benne van egy 3 napos teljesen szabad hosszú hétvége és remélhetőleg még egy szabadnapnak kiadott hétfői nap is.

Auguszus 21-én szerdán már indulok is tovább: ezúttal Corkból egyenesen Londonba. Londonból még elbuszozok Bournemouthba, ahol Tomi lakik. Az utazást megint csak leszámítva 4 és fél napot fogok ott tölteni, majd 26-án irány egy londoni városnézős nap és másnap estefelé pedig már indulok is tovább Budapestre.

Budapesten két napot fogok eltölteni és a rég nem látott barátnőimnél csövezni, majd augusztus 30-án irány Isztambul! Mivel a visszafelé tartó repjegyemet már annak idején kifizette a család, csak ugye változott idő közben a terv, így csak az odafele jegyet kellett megvennem. És mivel a wizzair éppen pár hete indított Budapest-Isztambul közvetlen járatot, így nem hagyhattam ki a lehetőséget: egészen szeptember 6-ig fogok Andinál és Mártinál vendégeskedni és újra átélni a keleti életérzést.

Természetesen mindenről igyekszem majd ismét beszámolni, ám mivel ezt a blogot csak az óper kalandjaimnak szántam, ezért a kirándulós blogomon fogok a kis kiruccanásaim részleteivel ostromolni benneteket. (Ha érdekel KATT IDE!) Remélem, velem tartotok! ;)

Sör áztatta pillanatok

Péntek este babysittelnem kellett volna, de mint a szüléknél ez lenni szokott, utolsó pillanatban közölték, hogy az este mégsem mennek el itthonról, így azt tervezhetek, amit csak akarok. Mivel már késő volt bármit is összehozni, ezért a nem messzi sörkertbe tévedtünk be négyen csajok: Furi, Zsu, Szimi (csak látogatóban) és én.

Szimi és Furi

Zsu és én

A S-Bahn megállóban még alkottunk

Másnap Zsuval és Renivel kilátogattunk a Westparkba. Iszonyú meleg volt, a napon nem lehetett meglenni, viszont az árnyékban a tóparton egy kis szellő kíséretében már tökéletes volt a klíma. Vittem szendvicseket, hogy meglegyen a piknik is. Sajnos a park elég ramaty állapotban volt: egyrészt mert a hétvégenként ott piáló fiatalok otthagyták a sok szemetet, másrészt pedig mert a fű mindenhol sárga volt, amit egy elhagyatott mezőn meg is értenék, de azért ezt a parkot szebbnek képzeltem. Valószínűleg mivel nem a város közepén van, így nem fordítanak annyit a gondozására.

FC Bayernes energiaital

Piknik a libákkal 

Az egyetlen gyönyörű dolog a kínai kert volt, amit gyönyörűen gondoznak, vízesésekkel és kínai stílusú építményekkel van díszítve.

A piknik után felszedtük Furit és Szimit a Marienplatzon majd egy gyors shopping után irány az Englischer Garten, ami a város közepén egy hatalmas park (már tettem fel róla videót, hogyan szörföznek itt a fiúkák). A park tele volt napozó és fürdőző emberekkel, ugyanis a folyónak itt is folyik néhány kis mellékága, így sokkal elviselhetőbb a hőség. Ami viszont már kevésbé volt kellemes, az a rengeteg nudista. Sokan mesélték már, hogy jó időben itt nudiznak a vének, de a saját szememmel látva egyszerre volt meghökkentő és undorító. Öreg emberek (főleg férfiak) napoznak teljesen meztelenül, anélkül hogy egy cseppet is zavartatnák magukat vagy esetleg összebb tennék a lábukat, hogy ne lehessen mindenről betekintést nyerni premier plánban. Azt hittem az FKK ideje már leáldozott, de itt még megmaradt a kultúrája...

Mi persze a Biergarten felé vettük az irányt, mert már mindenki ki volt éhezve egy hideg sörre illetve egy hatalmas perecre:

Este pedig irány a Kultfabrik! Mindenki nagyon fáradt volt már, azért a meleg el tudja nyomni az embert. Ennek ellenére elindultunk és persze ezekből a kedvetlen indulásokból szokott lenni a legnagyobb buli. Persze most is így volt, úgyhogy miután összeszedtük a pecséteket és a karszalagokat, irány az Americanos pár olcsó koktélért. Nagyon jó volt a zene és kivételesen most csak hajnal fél 3-tól kezdték ismételgetni a számokat. Nem tudom itt mit csinálnak a dj-k, de minden helyen egy idő után elkezdik ismételgetni a számokat, ami azért nem a profizmusra vall. Széttáncoltuk a lábunkat, de ha ez nem lett volna elég, még rátettek nálam egy lapáttal. Már szerencsére csak a buli vége felé, de a mosdóba menet egy nagydarab lány elállta az utamat és elkezdte nekem rázni magát. Sajnos annyira belejött, hogy másodperceken belül rám esett, leterített, maga alá gyűrt, de úgy, hogy azt hittem otthagyom a lábfejem. Sikeresen elszakította a papucsomat, ami a pár hónapos itt tartózkodásom alatt most volt rajtam először. A mellettem álló fiúk segítettek fel, biztos vagyok benne, hogy azt hitték, hogy valami részeg picsa vagyok, aki megbotlott a saját lábában. Sajnos az a 120 kiló nehezék elég durva fájdalmat okozott. Zsu leleményessége és Furi biztosító tűje mentett meg a mezítlábaskodástól, ami a sok törött üveg és pohár miatt nem lett volna túl kellemes. Bár tény, hogy ez a rúdon vonagló alul öltözött lányokat nem igazán zavartatta: aznap este nem tudom hányszor éreztem segget a nyakamban, mert ők úgy gondolták, hogy a színpad minden részén ugyanúgy vonaglani kell, mi pedig pont előtte álltunk, ugyanis a színpad egyik sarkában biztonságosnak láttuk letenni a táskákat ( így is volt amúgy). Onnantól kezdve már a tömeg részegségi foka elérte a tetőfokot úgyhogy sikeresen mindenki az amúgy is félig törött lábamat taposta, de utána már lassan indultunk haza, elvégre a csúcson kell abbahagyni! :)

Gyerekszáj (Kislány kiadás)

A gyerekek olyan ártatlansággal tudnak mindenféle hülyeséget és/vagy cukiságot és/vagy baromságot elejteni, hogy hihetetlen.

Előző témánkhoz visszakapcsolódva, hétfőn észrevettem, hogy a kislány lába nincs tele homokkal:

- Nem játszottatok ma a homokozóban az oviban?

- De igen.

- Jah értem, csakhogy most nem koszos a lábad.

- De igen, koszos!!! - majd levette a szandiját és büszkén mutogatta nekem a kosztól fekete talpát.

De ő bizony azt is közölte velem valamelyik nap, hogy mivel én idősebb és nagyobb vagyok, mint ő, ezért hamarabb is fogok meghalni. Kedves kis megállapítás... :P (Nem akartam neki megemlíteni, hogy ha biciklizésnél továbbra sem fog előre nézni, akkor ez az elmélete csődöt mond.)

Néha úgy belekukkantanék a gyerekek fejébe, mert valamelyik nap játék közben csak úgy megszólalt, hogy:

- Én majd meg szeretnélek téged látogatni Magyarországon!

Már éppen mosolyra állt a szám és könnyekig hatódtam VOLNA, ha a kisfiú meg nem szólal:

- Normális vagy? Egy egész napot utazással akarsz eltölteni??? - hát azért ez én kis szerelmemtől pont nem vártam volna, úgyhogy lazán közöltem, hogy annak idején én is egy egész napot utaztam, hogy idejöhessek hozzájuk. El is szégyellte magát a kisfiú egy kicsit.

Persze a gyerekek úgy rákattantak a Pán Péter mesére, amit a tv-ben adtak, hogy valami Péteres dolognak minden nap lennie kell: vagy a könyvet kell felolvasnom, vagy este megnézik videón valamelyik epizódot (persze már mindegyiket fújom kívülről én is) vagy éppen az oviban játszanak a gyerekek Pán Pétert. Annyira bele van buzulva a kislány ebbe a mesébe, hogy pár napja minden nap közli, hogy ő bizony soha nem akar felnőni, hanem örökre gyerek akar maradni, de nem tudja, hogy ez sikerülni fog-e, merthogy Sohaország elég messze van Németországtól... Na, akkor sok sikert! :P

De a kislány már azt is tudja, hogy kihez megy férjhez. A buszon ülve egyszer csak a semmiből megszólalt, hogy "Adriánhoz megyek feleségül".

- Őőő, és az ki? A csoportodból valaki?

- Ő a barátom.

Hujujjj!!! Lehet, ha legközelebb közli, hogy nem akar felnőni, megemlítem, hogy akkor bizony Adriánhoz sem tud hozzámenni. Kíváncsi vagyok, kit/mit választ. :)

Óda a higiéniához Nr. 2

Annak idején, amikor Észak-Németországban a Z családnál óperkedtem, már volt egy ilyen jellegű bejegyzésem, de most úgy érzem, erre megint ki kell hogy térjek. Annak idején ugyebár a 3 éves gyereket heti kétszer fürdették, én már ezen megrökönyödtem, elvégre a gyereket minden nap homoktenger vette körül plusz a herezacsijának a redőzetéből kapartam ki a szart pelenkacserekor. A biztosítékot az verte ott ki, amikor két héttel a baba születése után büszkén közölte az anyuka, hogy túl vannak az erdő fürdetésen. Grat! Na de ennyit a nosztalgiáról.

A helyzet itt délebbre sem jobb, sőt! Amikor idejöttem, a gyerekek heti egyszer fürödtek, ez a jeles nap pedig a vasárnap volt. Még a naptárban is pirossal van feltüntetve a nap, így nem csoda, hogy ezt a napot választották arra, hogy lemossák az egy hetes koszt a gyerekekről. Télen nem igazán érdekelne, de így, hogy a gyerekek minden nap rohangálnak, leizzadnak majd belefetrengenek a koszba, a homokozóba és még sorolhatnám, így azért már kicsit kellemetlen. Főleg amikor a kislány odanyújtja a retkes lábát az orrom alá, hogy csikizzem meg! Csak hárítok és hárítok, mert előbb vágom le tőből a kezem, minthogy a már-már fekete lábát csiklandozzam. Tegnap is elesett persze és mivel előtte egy jó kis nyári záport kémleltünk az ablakból, mindenhol sáros lett. Hiába figyelmeztem mindig, hogy "Aranyoskám, előre nézzél már, mert az oszlop nem fog téged kikerülni..." vagy hogy "Lassan menjünk, mert az eső miatt csúszik az út", minden héten elesik minimum 2x. Olyankor leállok, talpra állítom a gyereket, majd a biciklit, megtörölgetem a gyereket, majd jöhet a vigasztalás és a Minnie egeres sebtapaszok. A tegnapi zakózás után viszont rákezdtem, hogy:

- Ne zuhanyozzunk ma le? Elég koszos vagy...

- Nem akarok.

- De csak egy rövidke zuhany, a sebednek is jót tesz és szép tiszta leszel.

- Nem, majd vasárnap.

- De biztos? Hát nézd már milyen koszos lettél.

- Nem baj.

Felfogtam a kudarcot, úgyhogy ráadtam a koszos kis testére a koszos kis pizsamát és befektettem este a koszos kis ágyába. Nyami!

A kisfiú már jobb helyzetben van, de nem olyan régóta. Kábé egy hónapja köszöntött be ez a nagy meleg, amikor is hét ágra süt a nap, alapból izzadunk, hát még amikor a gyerek hazajön a fociedzésről. Az apuka egyik szerda megjegyezte, hogy: 

- Fiam, úgy látom hamarosan eljön az az idő, amikor minden edzés után le kell zuhanyoznod.

- Tényleg? - kérdezett vissza a gyerek megrökönyödve.

- Muszáj, már szagod is van.

Úgyhogy aznap este berakta a gyereket a zuhany alá és azóta bizony a 7 éves gyerkőc heti háromszor is fürdik! (Bár sejtem, ez a szám télen csökkenni fog eggyel.)

Augsburg és Burghausen

A hétvégén kábé bejártunk minden helyet, aminek a nevében "burg" van: Salzburg, Augsburg, Burghausen. :D Eredeti terv szerint vasárnap az Ausztriában található Zell am See-hez mentünk volna, de miután a salzburgi hazatérés után megláttuk a neten, hogy háromszor kell átszállni plusz Zell am See-nek nincs is vonatállomása, akkor jött az ÚJRATERVEZÉS: Menjünk el inkább Augsburgba, majd Burghausenbe. Igaz, hogy az egyik Münchentől keletre, a másik Münchentől nyugatra van, de az időnkből kitelik, ha pedig úgy döntünk, akkor ott maradunk az egyik helyen, majd onnan valahogy hazamászunk. Végül az először Münchentől vonattal 42 percre található Augsburgot vettük útba!

Először áldottuk az eget, hogy vasárnap mentünk oda, ugyanis az összes utca tele volt üzletekkel és ha nyitva vannak, akkor már muszáj betérni egy-egy boltba, akkor pedig tuti hogy csak úgy menekülnek az eurók a pénztárcából! Nos, később már annyira nem örültünk a zárt boltoknak, ugyanis a következő képen látható dómban a fényképezőmben található elemek bemondták az unalmast. Tény, hogy mióta megvan, folyamatosan fényképezünk vele, de én naívan azt hittem, hogy kitartanak az elemek akár 1-2 hónapig is, így aztán pót elemet sem tettem be a táskámba, pedig van az íróasztalomon egy csomaggal. Ez történt délelőtt 10-11 között, úgyhogy még jócskán előttünk volt az egész nap! Nem tudom hány embert megkérdeztünk, hogy "Elnézést, hol lehet itt elemet kapni?" Az összes megkérdezett először meglepődött, majd közölte, hogy "DE HISZEN VASÁRNAP VAN!". Igen-igen, de azért mégiscsak... Hát, nagyjából ne is reménykedjünk. Még egy hotelbe is bementünk megkérdezni, hogy van-e elemük, persze hozzátettem, hogy kifizetném, de semmi. Végül visszamentünk vonatállomásta, ugyanis az az egyetlen hely, ahol vasárnap a kajáldákon és kávézókon kívül más is nyitva van. Hihetetlenül örültünk, amikor az újságosnál megláttuk az elemeket, egyből meg is vettem, majd folytattuk az utunkat, mintha mi sem történt volna. (Azóta mindig hordok pótelemet a táskámban!)

Épp mise volt a dómban

A legviccesebb hamutartók a kukákon Augsburgban vannak!

Szökőkút szökőkút hátán, de azt hiszem a macskaköves utak adták meg igazán a város hangulatát, ami egyből megfogott!

Amikor a "Furi bazmeg gyere má'!" kiáltásra nagyon nem bírják már a mosolyt levakarni magukról az emberek, akkor tuti hogy magyarok állnak mellettünk. Persze utána a "Wáá, a csöcséből jön a víz!" sem segített nagyon a helyzeten.

Perlachturm - fel is mentünk a 260 lépcsőfokon! Amikor felértünk a jegyárusító bódéban (mert hogy furcsamód nem lent volt a jegyeladás) egy öreg néni ült. Na ha ő most minden nap megteszi ezt az utat, akkor respect! Ha pedig külön kis liftje van, akkor igazán megmutathatta volna :P

Ki hinné, hogy az nem egy tv torony, hanem egy hotel?

A torony mellett lévő városháza

A dóm fentről, ahol voltunk

Lefelé már egyszerűbb valamivel

Rathaus (városháza)

A városházában egy ingyenesen megtekinthető kis kiállítás a város nevezetességeiről

Mini-Perlachturm

Minivárosháza - Rajta a tobozzal, ami a város jelképe

Puszi Brechtnek! (Kizárólag a csodás kötelező olvasmáyokért, amiket egyetemen kaptunk tőle...)

Bertold Brecht szülőháza, be is lehetett menni.

Nem lehet rossz ilyen hangulatos helyen élni: hídon át vezet az út a házba.

Mini-Velence

Tökéletes rálátás a házak között folydogáló patakra és egy-egy sör - nem is kell más!

Németországban akárhová megy az ember nyáron: Fest Fest hátán!

Egy kis bajor zene

Belebotlottunk egy bolhapiacba (miért is ne? :P), amit egy templomban rendeztek! Volt ott minden: gyerekcuccok, sörpadok (igen, a templomban!!!), kaja és pia

Ez Németország: olcsóbb a sör (Helles) mint a víz!! :D

Majd irány Burghausen! Először Münchenbe kellett visszamennünk, majd ott átszállni a Mühldorf, majd a Burghausen felé tartó vonatra. Kevesebb, mint két óra volt az út Burghausenbe és mivel Bayern Tickettel mentünk, csak egyszer kell kifizetni a jegyet majd egész nap korlátlanul lehet utazni bármerre.

Sommerfest a Wasserplatzon, nagyon hangulatos volt!

Burghausen arról híres, hogy itt található a világ leghosszabb vára: több mint 1 km hosszú az épület, ahonnan tökéletesen rá lehet látni a folyóra és a lentebbi területekre. (Úgy érzem hazudnék, ha eltitkolnám a kis bakim, miszerint voltam olyan béndzsa, hogy az internetes cikk melletti képet kerestem a várról - csakhogy nem is erről a várról volt kép a cikk mellett! - így már rég a vár területén sétálgattunk, mire felvilágosított a büfés néni, hogy EZ ITT a világ leghosszabb vára... :P)

Óváros

Persze cicát mindenhol találunk ^^

"Street of fame" - Hírességek sétánya jazz kiadásban

Egy név a sok közül, akikről persze fingunk sem volt, hogy kicsodák

Eszméletlenül jól mutattak a színes házak

És a határ! Pont mint anno Liechtenstein és Svácj között, itt is egy híd választja el a két országot. Itt a híd egyik fele még Németország, Burghausen, a másik fele pedig már Ausztria, Ach (milyen hülye városnév...)

A híd közepén pedig Ikarosz próbál épp szárnyra kapni

Azért örülök, hogy sikerült elemet találnunk délelőtt és ezt a kirándulásunkat is megörökíthettem képek formájában. Furival arra jutottunk, hogy akárhová mennénk baromi jól éreznénk magunkat, de eddig nálam akkor is Augsburg a nyerő, nála pedig Nürnberg viszi a pálmát. :)

A gyerekekkel egész hétvégén nem találkoztam, ugyanis amikor elmentem itthonról, ők még aludtak, amikor pedig hazajöttem, már ágyban voltak. Jót tesznek ezek a hétvégék, mert bármennyire imádom ezeket a kölyköket és bármennyire repül az idő, azért rendesen le tudnak szívni az öt nap alatt.