Így a három hetes kis nyaralgatásom három itthon töltött hét és egy oktoberfestezés után eljött az ideje, hogy megírjam a müncheni összefoglalót. Nem mondom, hogy túl sok időm volt felfogni/feldolgozni az egész élményt, hiszen ahogy eljöttem a családtól, már indultam is utamra és az a három hét a kirándulásokról és az emberekről szólt, akiknél éppen tanyát vertem, nem nagyon volt időm a családon gondolkozni. Hazatérve egyből kötelező olvasmányok, órarend összeállítás és egyéb fincsiségek vártak, így egyből vissza kellett állnom arra, hogy újra bármikor megcsörrenhet a telefonom és hogy újra naptár kell ahhoz, hogy észben tartsam, mikor hova megyek és milyen kötelezettségeim vannak. Fel kell vennem a pörgést és visszaszoknom az egyetemi életbe. Ami nyilván jobban passzol a mai világban egy 23 éves lány életébe, mint a gyereknevelés és háziasszonykodás.
A családról
Furcsa lenne az én számból ömlengeni, de erre a müncheni családra kizárólag pozitív jelzőket tudok mondani. Az itteni gyerekek voltak az "óper karrierem" során az első gyerekek, akiket tényleg megszerettem és akikkel tökéletesen összepasszoltunk és minden probléma nélkül tudtunk együtt élni. Nem arról van szó, hogy robotként viselkedtek és soha nem volt semmi baj velük, de ha hiszti volt, azt könnyedén el lehetett intézni és pár perc múlva ugyanúgy mehetett tovább a játék, mint azelőtt.
A kislány könnyű esetnek mondható, imádta ha mesét olvastam neki és bár fárasztó volt időnként, hogy már nekem kellett csalnom a játékban, hogy nyerni tudjon, de azért viccesnek is mondható a szituáció. A kisfiú már kevésbé volt könnyű eset, mégis ő volt az én kis szerelmem és rajta éreztem azt, hogy ő valóban azért szeret, aki vagyok, nem csak azért, mert gondoskodok róla és bármikor fordulhat hozzám bármivel. Ő már volt olyan értelmi szinten, hogy vette a poénokat, viszont a kirohanásai sokkal nagyobb volumenűek voltak, mint a kislányé és ez kamasz korában szerintem eléri a tetőfokot (onnantól kezdve pedig remélem sikerül megtanulnia kezelni az érzelmeit).
A szülők halál jófejek voltak, iszonyú lazák és korrektek. Nem is gondoltam volna, hogy egy bohém, szétszórt ír és egy precíz, pontos német ilyen jó párt alkothatnak. Tény, hogy kiegészítik egymást, de azért hosszútávon idegölő tud lenni, ha állandóan elfelejtődik valami, ami a másiknak (jelen esetben az ópernek) plusz munkát jelent.
Harmadjára ugyan, de kifogtam a tökéletes családot, végre én is 100%-ig jól éreztem magam egy családnál, ahol a gyerekektől kezdve a szülőkön át a házig minden stimmelt.
A városról
A három és fél hónap alatt sikerült egy képet kapnom Münchenről illetve Bajorországról. Egyszerűen imádtam a várost, egyik másik német városhoz sem hasonlítható. Méretileg pont megfelelő, mindig van mit csinálni, mindig van valami rendezvény a városban, egyszerűen imádom! Körbejártuk nagyjából Münchent is és megnéztük azokat a dolgokat, amiket mindenképpen szerettem volna látni az ottlétem során pl. Nürnberg, Augsburg (személyes kedvenc), Salzburg stb. Büszkévé is tette az anyuka, amikor megemlítette, hogy az eddigi lányok egy év alatt nem láttak Münchenből, mint én ezalatt a három hónap alatt. Ha szabadidő van és ráadásul van kivel menni, akkor kötelező is menni, hiszen az otthon(=munkahelyen) töltött szabadidő alapvetően hülyeségnek mondható, még esős időben is meg lehetett találni a kikapcsolódási pontokat (múzeum, kávézó).
Az Oktoberfesttel szeptember utolsó hétvégéjén egy teljesen új fajta betekintést nyerhettem a város életébe, amit szintén csak dicsérni tudok! (Beszámoló hamarosan ITT)
Az emberekről
Fantasztikus emberekkel voltam körülvéve, hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy kezdettől fogva volt társaságom és hogy ilyen jófej barátaim, fogadó szüleim és "ideiglenes gyerekeim" voltak. Minden közrejátszott abban, hogy az ott töltött 3 és fél hónapot tökéletes jelzővel illessem, még ha eredeti terv szerint München közelébe sem mentem volna ezalatt az óperkedésre szánt 7 hónap alatt. Egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, hiszen új barátokkal, szuper élményekkel és még hatalmas tapasztalattal lettem gazdagabb, ráadásul az óperkedést egy eszméletlen jó családdal fejezhettem be. Tehát: igenis létezik a jó család és ez nekem is kijárt, el sem hiszem.
Az ottani barátaimmal természetesen egyből összeverődtünk, ahogy visszatértem Münchenbe és bár eltelt az elmenetelem óta akkor már másfél hónap, mégis olyan volt, mintha soha sem váltunk volna szét.
Az "óper karrieremet" ezzel az Isztambulban és Münchenben töltött 7 hónappal zárom több okból is: egyrészt úgy érzem, hogy kiöregedtem már ebből az egészből. Nem a korom folytán, hiszen 23 évesen még nyugodtan mehet az ember bébicsősznek, hanem túl vagyok három nagyon nagyon különböző családon és úgy érzem, hogy elég lesz a mások gyerekeinek a neveléséből, abból a rengeteg felelősségből, amit ez a munka rám tesz, illetve abból a helyzetből, hogy az otthonom a munkahelyem és a pótszüleim a főnökeim. Nagyon fárasztó tud lenni ez a helyzet hosszútávon. Másrészt pedig most már irány egy "igazi" munka, ugyanis ha minden klappol, júniusban mester diplomát kapok és ezzel a végzettséggel már nem szeretnék piti zsebpénzekért babaseggeket és gyerekorrokat törölgetni. Irány a nagybetűs ÉLET!
Mindenképpen úgy érzem, hogy ez a 3 kaland igencsak megedzett az évek során és ezekből a tapasztalatokból csak profitálhatok.
Ha valaki szívesen menne óperkedni vagy szeretne bármivel kapcsolatban írni nekem, esetleg segítséget kérni, akkor a jobb oldali menüpontban található e-mail címre lehet írni.
Köszönöm mindenkinek, hogy velem tartott ezen a kalandos utazáson és velem örült/bosszankodott a kialakult helyzeteken. Sok fordulatot hozott a sors ebben az évben is és nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire értékelem, amiért hűségesen olvastatok, kommenteltetek és írtatok nekem bármilyen formában.
Ezt a blogot befejezem, ám az "Ember tervez" című kirándulós blogom továbbra is élni fog, hiszen az óperkedésről lemondtam ugyan, de az utazgatásokról és a világ megismeréséről soha! ;)
